A Fidesz márpedig leváltható

Még mindig nem késő!

Még mindig nem késő!

A nép nem ostoba!

Hanem fogságba esett és egy alternatív valóságban él

2017. október 12. - Becky Weiss

Sokakban vetődik fel a kérdés: Hogyan lehetnek annyira hülyék az emberek, hogy még mindig elhiszik a Fidesz hazugságait?

Pedig a válasz egyszerű: az emberek nem hülyék, hanem csapdába estek. Pontosan úgy, mint azok, akik képesek benne maradni mérgező kapcsolatokban, családi kötelékekben, társaságokban és szektákban. Lépésről-lépésre épül ki körülöttük egy olyan világ, ahol torzító tükrök között bolyongva maguk is elhiszik, a rossz valójában jó, az abnormális természetes és az egyetlen védelmük a gonosz világgal szemben maguk a fogvatartójuk. De míg személyes szinten sokszor a csapdát építő félben sem tudatosul, mit csinál, addig a kormány tudatosan építi évek óta azt a hálót, amelyben vergődve már az is hihető, hogy az új metrókocsikat szabotálják, vagy hogy Soros sátáni terve ellen rózsafüzérrel kell védekezni.

Hogyan épül hát ki az alternatív valóság?

Az első lépés az áldozat izolálása: meg kell fosztani attól, hogy a külvilágról szerzett értesüléseit maga szerezhesse be. Ehelyett a környezetét a manipuláló fél által szűrt formában kell bemutatni számára.

Például ezt teszi az a férfi, aki meggyőzi a partnerét, hogy annak családja, barátai rossz hatással vannak rá. Hogy mindez hihető legyen, az állítást részigazságokkal és hazugságokkal támasztja alá. Nyilván minden családban vannak problémák. A manipulatív fél azonban ezeket felnagyítva ismétli meg a nőnek, míg a jó dolgokról lekicsinylően vagy sehogy sem beszél. A hamis információk rendszerint hihetőnek hangzanak. Elképzelhetőnek tűnik, ha a férfi azt mondja parnere könnyűvérű barátnőjéről, hogy kikezdett vele. A párját szerető nő viszont nem biztos, hogy elgondolkozik azon, hogy ezt a történetet egyedül a partnere szava támasztja alá. És azon sem, hogy ezzel lényegében választani kényszerül a barátnő és a párja között. Az áldozat pedig maga kezd el elidegenedni a környezetétől és halad afelé az állapot felé, ahol az információk lényegében a fogvatartón keresztül jutnak el hozzá.

 

Ezzel egy időben zajlik a függőség kialakítása is. Ez jelentkezhet anyagi és érzelmi formában is, a lényege az, hogy az áldozat bizonyos alapvető dolgokhoz csak a manipuláló fél által juthasson hozzá. Önmagában nyilván nem például az összeköltözés vagy a közös kassza káros, sőt, egy bizonyos életkorig a családon belüli anyagi függés természetesen normális dolog. A gond akkor van, ha ez a függés egyre erősödő formában és az izolációval együtt történik meg. Így ugyanis az áldozatnak egyre inkább létérdekévé válik a kacsolatban való benne maradás!

 

Mindezalatt a dolgok egyre rosszabbra fordulnak és ezt valahol maga az áldozat is érzi. A manipuláló fél ezért ellenségképet tár a fogságba esett felé, és ennek legfontosabb szerepe az, hogy legyen magyarázata annak, miért mennek rosszul a dolgok. Ha az előző két lépés hatékony volt, ez már könnyedén megy: köszönhetően a külvilágtól való elszigeteltségnek az áldozatban fel sem vetődik, hogy megkérdőjelezze a látott képet, a kialakult függő viszony miatt pedig nem is érdeke, hogy ezt tegye.

 

Ha valaki eljut eddig egy kapcsolatban, társaságban, szektában stb., már abban az állapotban van, ahol bármit meg lehet tenni. A valóságról alkotott képe egy ellenséges külvilágból és egy őt attól megvédő erőből fog állni. És ez az a pont ahol már azokat a dolgokat is normálisnak éli meg, amikről mielőtt csapdába esett volna, maga is tudta, hogy nem azok. Ha valaki akár csak egyszer is, bármelyik szinten is megélte már mindezt, pontosan tudja, miről beszélek.

 

És vajon megvalósította mindezt a kormány?

Az izolációt szinte maradéktalanul. Módszeresen kebelezte be a különféle médiumokat, nem egy kísérletet tett és tesz az ellenőrizhetetlen források, mint például az internet megregulázására is. Különösen súlyos intő jel az ellenzéki plakátok eltávolítása! Ha Te mint Fidesz-szavazó vagy itt, gondold végig a következőt! Ha tényleg minden úgy van, ahogy a kormány által ellenőrzött média mondja, miért van szükség arra, hogy az ezt a képet megkérdőjelezőket elhallgattassák? Miért nem szabad hagyni, hogy Te Magad dönthesd el, miből mi az igazság?

A függő viszony kiépülőben van. Egyes lépései, mint a trafik- és tankönyvrendszer már megvalósultak, másokon, mint például az élelmiszer-kereskedelem, dolgoznak. Mint Fidesz-szavazótól, kérdezem: miért lenne baj, ha mindenki maga dönthetné el, hol, hogyan és mit vásárol, miből tanulnak a gyerekei? Egyáltalán, miért lenne az baj, ha valamiről mindenki maga dönthetne a helyett, hogy megmondanák neki, mit kell döntenie?

Az ellenségképet nem is kell bemutatnom. Most épp Soros és a migránsok, volt már a terítéken Brüsszel, Gyurcsány, és bármibe lefogadom, hamarosan Vona lesz a következő. Ha Fidesz-szavazó vagy, az előző írásomra visszautalva kérdezném: hogyan befolyásolták ezek az ellenségek a Te saját életedet?

 

Íme tehát, így épült föl az az alternatív valóság, amit a kormány felépített és amiben milliók bolyonganak reményt vesztve. Csak sajnos az ilyen függő viszonyból nagyon nehéz kilépni, különösen, ha valaki semmi segítséget nem kap. Sokkal könnyebb elhinni, hogy ha nem lenne a Fidesz, az egész ország tönkremenne, mint azt hogy van élet a Fidesz után is. Szebb és könnyebb élet.

Él bennem a remény hogy egyszer valamelyik ellenzéki párt képviselője is megtalálja ezt az írást. Akinél a szándék és az eszközpark is rendelkezésre áll, hogy kiszabadítsa a fogságba esetteket, azé a jövő! Mivel ez nem biztos, hogy megtörténik, az ébresztés folyamata ránk, közemberekre vár.

De, sokszor találkozni azzal az ellenérvvel, hogy "de hát ha ennyi helyről hallani valamit, abban azért csak van valami igazság". Hogy ez miért téves érvelés, arról a következő posztban írok.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://realresistance.blog.hu/api/trackback/id/tr4512955969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.13. 08:40:13

Így igaz. Az emberek nem hülyék. Ezért is lesz jövőre is protesztszavazás az ellenzék ellen.

Hiába a liberális temérdek pénze és hamisításai, a legtöbb kisember ma már átlát a hazugsághűlón.

Ravasz Figyelmeztetés 2017.10.13. 09:12:14

Óh, igazad van, túszul vagyunk ejtve egy elnyomó kapcsolatban, szegény, szerencsétlen magyar nép... de még szerencse, hogy Te, Hős Blogger, fellebbentetted a fátylat eme gaztettről, és így mindenki számára láthatóvá vált... csak reménykedni tudok, hogy bárcsak egyszer valamelyik ellenzéki párt képviselője is megtalálja ezt az írást, és azután minden jóra fordul...

Mérnork 2017.10.13. 09:39:25

1 oka van amiért a fineszre szavazok, a balfék oldal fejőstehénnek nézi azt, akinek van egy normális végzettsége és állása és így bejelentve dolgozik egy multinál, a nyugati minimálbért már egy kicsit meghaladva (Gazdagok!!!). Annak örülök, hogy nem engedik ellenőrizetlenül átvonulnia hordát Mo.-n, ahogy azt balfékék tennék, de nem ez a főkérdés esetemben. A sörösözés nem igazán érdekel, bár érdekes módon a gyuri bácsiról még Izraelben is jelent meg olyan cikk, ami szerint káoszt kelt, de ezt biztos a patásorbán mondta tollba nekik. ;-))) (www.jpost.com/Opinion/Our-World-Soross-campaign-of-global-chaos-464770)

Dr. Bélus___ 2017.10.13. 09:39:30

1. izoláció: Max. a nagymami tájékozódik a tévéből. Ez persze probléma, de teljes izolációnak azért nem nevezném.
2. függő viszony: max. az államtól függesz, azaz a kormány lecserélhető. Persze előfordulhat, hogy egy kormányváltás károsan hatna a trafikok bevételére - szóval ők a Fidesztől is függenek - de azért ez a társadalom max. 1%-a, ezzel nehéz választást nyerni.
3. Azt ugye te se gondolod komolyan, hogy Sorosra vagy a migránsokra próbálná bárki ráfogni, hogy miattuk sz@r az egészségügy. Nyilván ezek az ellenségképek élnek, és a fityesz nem véletlenül építi, de ennek oka, hogy elterelje a figyelmet a problémákról, nem pedig a "külső gonosz világtól való megvédés", szóval a hasonlóság ismét sánta.
3-ból 3 pont hibás, de ne keseredj el, a többi rendben van! :)

vénkujon 2017.10.13. 09:49:32

@Mérnork: ja! plusz a nemzeti újtőkések segítségével még benn is tartják az országban a lóvét. ja nem

vénkujon 2017.10.13. 09:50:46

najó, viszont a magyar focsi kijött a gödörbő

chrisred 2017.10.13. 10:03:22

@Mérnork: A Fidesz meg azokat nézi fejőstehénnek, akinek van valamilyen végzettsége, és nem multinál dolgozik, ezért a nyugati minimálbérnél messze kevesebbet keres. Szerinted melyikből van több?

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2017.10.13. 10:05:19

Elhangzott egy rakás vádpont a Fidesz ellen. Miközben ezek ellen az ellenzék nem tesz semmit. Tehát az ellenzékre nem lehet számítani. Akkor szavazni is felesleges rájuk.
Amúgy a bejegyzés azt mondja nem ostobák a magyarok, de csak arra jut, hogy de igen azok. Csak rájön, hogy az ellenzék is az.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2017.10.13. 10:14:17

@Dr. Bélus___:
izoláció: Nem is kell mindenkit izolálni. Nagyjából kétmillió biztos szavazó kell a fidesznek. És már régesrég nem a konzervatív polgári táborra gyúrnak... ebből a kétmillióból lejön még a jópárszázezer határon túli levélszavazat. Hogy a többi mit csinál, hogy érzi magát, az nem számít. Megszerveződni nem fognak tudni, arra vigyáznak.

függés: én még ide sorolnám a közmunkát is, amúgy a klientúra a fenti kétmillió egy mérhető részét teszi ki. De a függésnek sem kell feltétlen valósnak lennie, elég, ha az érzet megvan.

ellenségkép: nem arról van szó, hogy az egészségügy állapotát Sorosra fogják az emberek. Hanem hogy abban a perspektívában, amit a kormány kialakít, ez sokadrendű probléma. Hiszen gyakorlatilag védekező háborúban állunk, minden energiát erre kell fordítani, most és azonnal. A többi ehhez képest ráér. Aki halasztható problémával jön elő, az önös érdekből teszi, hazaáruló.

macitalp 2017.10.13. 10:34:43

Amit írsz az igaz, de tévedsz. Az emberek nagy része sajnos hülye. Pontosítok, üresfejű, aki csak arra vár, hogy valaki tegyen végre valamit a fejébe. Megmondja, neki, hogy miről mit kell gondolnia. Ezzel megtakarítja a gondolkodás fáradtságát és a döntés felelősségét. Ideális alanyai a hazug kirekesztő (aki nincs velünk az ellenünk van) propagandának, vagyis ideális fidesz szavazó. A kérdés csak az, hogy mennyien vannak, a teljes népességen belül. Nálunk sajnos túl sokan, az épeszű többség pedig megosztott. Orbánnak ezért két célja van:
1. Az üresfejű távor egyben tartása, erre szolgál a folyamatos ellenség generálás: IMF, bankok, liberálisok, migránsok, soros, stb, stb.
2. Az épeszűek megosztottságának a fenntartása, beépülés az ellenzék közé, megfélemlítés, stb. stb.
Előbb-utóbb persze a fejünkre omlik az egész, ennek a jelei (oktatás(tanárhiány), egészségügy(orvos, nővér, eszközhiány) már mutatkoznak.
Sok reményünk nincs, pl. a fidesznyik szomszédom is fizeti a 400 ezer forint/félév tandíjat (oh, bocsánat, önköltséges képzést) a lánya után, hála a fidesznek (túl sok a diplomas, mondá Orbán), de nem hiszem hogy elgondolkodott ezen valaha is.

morph on deer 2017.10.13. 10:51:52

@Dr. Bélus___:
“Fidesztől is függenek - de azért ez a társadalom max. 1%-a”

Szerinted az istenhátamögötti helyek lakói, - tudod, ahol igazi munkahely a környékben többnapi járóföldre sincs - mennyiben “függetlenek” a - tegyük fel - fideszes polgármester “jóindulatától”?

Vagy a közalkalmazottak akárhol? Az állami vállalatok allalmazottai? Azoké a vállalkozóké, akiknek a léte a következő kormányközeli megbízástól függ, és nála “mindenki” azaz minden dolgozó kormánypárti lehet csak?

Számtalan rétege van ennek, gondold csak végig!

midnight coder 2017.10.13. 10:55:57

@chrisred: Na ja. Csak ha a Gipsz Jakab SufniBété 120. anyagmozgatója elmegy az országból, az picit kisebb kiesés a költségvetésből, mint ha a több diplomás mérnök megy el, ráadásul az előbbi könnyebben pótolható.

midnight coder 2017.10.13. 10:56:39

@macitalp: Az épeszű pedig nyilván mindig az, aki ugyanúgy gondolkodik és ugyanabban hisz mint mi.

Ekrü 2017.10.13. 11:02:45

@macitalp: " a fidesznyik szomszédom is fizeti a 400 ezer forint/félév tandíjat (oh, bocsánat, önköltséges képzést) a lánya után, hála a fidesznek (túl sok a diplomas, mondá Orbán), de nem hiszem hogy elgondolkodott ezen valaha is. "-Önköltséges képzés az állami mellett ha jól emlékszem a baloldali kormányok alatt is volt.Sőt pont a baloldal volt az aki a teljes felsőoktatást fizetőssé akarta tenni.Amúgy meg az önköltséges képzésre azok járnak (ha csak nem magániskola) akiknek nem volt elég a pontszámuk az államira.Ha ezt egy szülő bevállalja az az ő dolga.Én pld. azt mondtam a gyerekeimnek ,hogy úgy tanuljanak,hogy felvegyék őket államira,mert én ,még ha meg is tehetném ,akkor sem fogom megfizetni azt ,hogy 4 évig lébecoltak a gimiben.Érdekes módon megértették,nem is volt probléma belőle.

morph on deer 2017.10.13. 11:07:36

@macitalp:
Én is hajlok az ‘üresfejű’ változat felé, azzal a finomítással, hogy az az állapot is tudatos manipuláció eredménye.
Nem véletlen, hogy a fideszes kommunikáció azonos témákban azonos kifejezéseket mantráz, állandó jelzőkkel és állandó szókapcsolatokkal, amelyek negatív konnotációkat tartalmaznak. és amelyek mára már teljesen beépültek a szóhasználatba és a gondolkodásmódba.

Ezért aztán hallatukra a polgár már el sem gondolkodik azok valóságtartalmán, hiszen mindennhonnan azt hallja.
A következő kommunikációs réteg már erre épül, az előbbi információra már kétségtelen tényként hivatkozik, hiszen “köztudott”.

Ismert manipulatív kommunikációs technika egyébként, “social engineering” címszó alatt nézz utána, meg fogsz lepődni, ahogy visszaköszönnek a fideszes módszerek...

Mérnork 2017.10.13. 11:18:23

@chrisred:
Engem nem zavar, ha valaki a saját érdekei szerint szavaz, én is azt teszem.

chrisred 2017.10.13. 11:18:37

@midnight coder: Ehhez képest az országban anyagmozgatókból, árufeltöltőkből és építőipari hórukkemberekből van hiány.

midnight coder 2017.10.13. 12:01:22

@chrisred: Nem. Igazi hiány szakmunkásokból van, és persze mérnökökből is. Amúgy ha valamiből hiány van, ott felmennek a bérek - így működik a munkaerőpiac. Ha kilóg a segge valakinek a gatyából, az azt jelenti, hogy abból amit csinál bizony túlkínálat van.

CM2131 2017.10.13. 12:35:19

Izoláció? "nem nézek TV2-t az M1 be sincs állítva, Origót kerülöm mint a leprát" - hányszor láttuk ezt leírva? Csak az index, 444 HVG-megy, akkor ki is izolálja magát és épít fel egy fals alternatív valóságot?
A nép egyszerű gyereke bizony bombázva van a liberális propagandával a Bariközt meg az X Faktor szüneteiben, és még így sincs hatása. Egyszerűen azért mert szar amit mondtok.

Ambiorix 2017.10.13. 12:37:28

Na akkor még egyszer, a megértés kedvéért.
Én (és a teljes magyar középosztály) nem a torzító tükrök, meg a Stockholm szindróma, meg az anyám kínja miatt fogunk jövőre a Fideszre szavazni, hanem azért, mert bármely balos garnitúra a szuperbruttó visszahozásával alsó hangon is 100-150.000,-Ft.-okat szedne ki a zsebünkből havonta.
Köszönjük szépen, de ez nekünk nem érdekünk. Azt hiszem ezzel meg is beszéltük a dolgot, lehet valami értelmesebb poszttal próbálkozni.

Jazo 2017.10.13. 13:23:43

Szerintem sajnos szükség van bizonyos szintű ostobaságra ahhoz, hogy elhiggyen az ember bármilyen propagandát, akármelyik országról is van szó. Ha én úgy gondolom, hogy mondjuk egy hírforrás nem megbízható, legyen az újság, rádió, tv vagy épp online portál, akkor azt többet nem nézem, olvasom, hallgatom. Az óriásplakátok sem jelenlenek nekem semmit, főleg ha én mondjuk az ellenkezőjét tapasztalom. Nem hiszem, hogy ez túlságosan magas intelligenciát igényelne, szóval igen, nagyon sok a buta, könnyen befolyásolható ember.

Egy másik formája a butaságnak, amikor nem dől be a propagandának, de úgy gondolja, hogy neki ehhez nincs köze, ezért pl. el sem megy szavazni. Ha nem megy el szavazni, kiadja az egyetlen lehetőséget a kezéből, hogy beleszóljon az ország sorsába. Mások ezért a szavazati jogért és a demokráciáért az életüket adták és van ahol ma sem alapjog ez. Szerintem ha már jogunk van rá, akkor kötelességünk is az az elődeink felé. Minek ünnepeljük március 15.-ét, vagy az 56-os forradalmat, ha aztán szembeköpjük az elődeinket azzal, hogy nem megyünk szavazni? Ők nem dönthettek, de nekünk kiharcolták ezt a jogot. Becsüljük meg és éljünk vele (amíg még van)

Amúgy nem feltétlenül csak az szavaz a Fideszre, aki benyalja a propagandát, mert lehet hogy valaki jól járt valamelyik döntésükkel és neki ez elég annak ellenére is, hogy látja mi történik.

ZX 2017.10.13. 13:53:29

@Ambiorix: A fidesz ugyanúgy kiveszi a zsebedből, csak indirekt módon. De az ilyen hozzászólásokból látszik a fidesz sikere. Ha a sok hülye észre sem veszi amikor ugyanúgy vagy még jobban meglopják, akkor ott nem is történt lopás.

konrada 2017.10.13. 14:24:16

@Comandante en Jefe:
"ebből a kétmillióból lejön még a jópárszázezer határon túli levélszavazat."
Akkor no problem. Hiszen a határon túliak csak a listára szavaznak, így összesen legfeljebb 3-4 képviselőt visznek be.
...a maradék alig másfél milla szavazó az 5 millábó meg csak kevés lesz ahhoz hogy a cca. 100 egyéni felénél többet elvigyen.
Így te nyugodt lehetsz a végkifejletben....;)

MEDVE1978 2017.10.13. 15:23:25

A 2000-es években már nehezen működtethető egy ilyen izoláció. Ennek oka elsősorban az internet. Ellenzéki portálok voltak és lesznek, mivel gyakorlatilag nem túl drága a működtetésük. Így létezhet a 444 és az index. A nyomtatott sajtó egyre kevesebb befolyással bír, a TV-k döntő részét pedig a FIDEX uralja, viszont ott van még az RTL és az oldalt váltott Hír TV.

Az emberek többsége tehát nem izolált, aki ténylegesen érdeklődik, az megtalálja az ellenzék, alternatív tartalmat is. Ugyanakkor a FIDEX jelenleg nagyon jó helyzetben van politikailag, főként azért, mert nincs olyan átfogó koncepció, ami radikális pozitív változást hozhatna, tehát olyan politikai cselekvésmód, aminek a hirdetésével azt lehetne mondani, hogy Magyarország sokszor jobban fog fejlődni, mint most. Az ellenzéki erők által hirdetett kevesebb korrupció - tisztább közélet papíron nagyon jól hangzik, azonban a magyar szavazók cinikusak ebben a kérdésben, már megszokták, hogy minden politikus lop és nem hiszik el, ha valaki megtisztulást ígér.
További problémát okoz - erről volt valamelyik blogon is egy cikk -, hogy adózás és közterhek tekintetében sem igazán tudna egy ellenzéki párt jót húzni. Az SZJA ugye csökken és egykulcsos. Ez a jómódúbb alkalmazottaknak nagyon sok pénzt hagy a zsebében, ellenben ugye a 2010-ig jellemző negyven százalékos felső kulccsal. A vagyonadó azért sért masszívan érdekeket, mert a magyar lakásállomány döntő része magántulajdonban van és ez a legfőbb vagyontárgya a legtöbb embernek, amelyet vérrel és verítékkel vett meg, illetéket is lerótt utána. A harmadik láb az ÁFA. Aminek a csökkentése viszont nemigen opció, ez fáj a legkevésbé viszont a népnek.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2017.10.13. 17:42:53

@konrada:
Az a kétmillió pont el fogja vinni az egyéni körzeteket.

Európai téridő 2017.10.13. 20:45:38

Már előre magyarázzák a bizonyítványukat a kormánypárt ellenlábasai.

Európai téridő 2017.10.13. 20:46:32

@Európai téridő: Ja, mert a birkázás már kontraproduktív.

macitalp 2017.10.13. 20:54:07

@Ekrü:
"-Önköltséges képzés az állami mellett ha jól emlékszem a baloldali kormányok alatt is volt.Sőt pont a baloldal volt az aki a teljes felsőoktatást fizetőssé akarta tenni.Amúgy meg az önköltséges képzésre azok járnak (ha csak nem magániskola) akiknek nem volt elég a pontszámuk az államira.Ha ezt egy szülő bevállalja az az ő dolga."
Ez a szabvány fidesznyik duma, szóról szóra. Na akkor tegyük rendbe a dolgokat.
A baloldal általános, 30-40 ezer forint/félév tandíjat akart, ezt szavazták le Orbán uszítására a 2008-ban a vizitdíjjal együtt. ("Nem fizetünk a kommunistáknak") Ezt a döntő többség ki tudta volna fizetni, tanulmányi eredmény alapján meg a szociális rászorultság alapján kapott ösztöndíj ezt bőven meghaladta volna. Most 200-500 ezer forint közötti tandíjak vannak.
"Én pld. azt mondtam a gyerekeimnek ,hogy úgy tanuljanak,hogy felvegyék őket államira,mert én ,még ha meg is tehetném ,akkor sem fogom megfizetni azt ,hogy 4 évig lébecoltak a gimiben.Érdekes módon megértették,nem is volt probléma belőle."
Ebből tisztán látszik, hogy semmit nem ért az egészből. Orbán okos embere azt mondja, hogy mondjuk 28 történész kell majd az országba. Ennyi lesz az államilag támogatott helyek száma az egyetemeken a következő évben. Csak éppen abban az évben mondjuk 50 diák szeretne történész lenni. És a pontszámba nemcsak a tanulmányi eredmény számít, hanem szociális szempontok is. (pl. sok testvér, egyedül neveli a szülő, stb.) Vagyis ez a "tanuljanak úgy hogy felvegyék őket államira" erősen sántít. Ha szerencséje van és a gyerekei olyan szakra akarnak majd menni amit a fidesz fontosnak tart és így magas a keretszám akkor be tudnak jutni államira, ha peche van és más az érdeklődésük, akkor meg fog majd lepődni.
Hasonlítsa össze a pontszámokat az egyes szakokon és talán megérti majd, hogy a bejutás esélye legalább annyira függ attól hogy a fidesz mit tart fontosnak, mint attól hogy milyen a tanulmányi eredmény.

macitalp 2017.10.13. 21:16:16

@midnight coder:
"@macitalp: Az épeszű pedig nyilván mindig az, aki ugyanúgy gondolkodik és ugyanabban hisz mint mi."
A hozzászólásomból egy szót sem értett meg, én még hasonlót sem írtam. Na, próbáljuk meg újra.
Épeszű ember: A kapott információn elgondolkodik, vajon logikus, ésszerű, életszerű-e amit mondanak neki. Nem hinni, hanem tudni akar. Kérdez és több forrásból igyekszik beszerezni információt.
Üresfejű: Nem tudni akar hanem hinni. Ez sokkal de sokkal kényelmesebb. Az agya csupán MP3 lejátszóként funkcionál, rögzíti amiben hinni akar és újra és újra ezt játssza le, többnyire szó szerint.
A legnagyobb baromságot is elfogadja, csak elég sokszor kell neki elmondani.

chrisred 2017.10.14. 06:58:42

@midnight coder: Nem, az annyit jelent, hogy nincs rá fizetőképes kereslet. Na most ennek az is oka lehet, amit írtál, vagyis hogy túlkínálat van a kereslethez képest, vagy az, hogy kereslet lenne rá, de nem tudják megfizetni.

Viva Hungaria 2017.10.14. 11:11:46

Nem, valóban nem ostoba, legalábbis nem olyan százalékban, amely a felismerérst lehetetlenné tenné. De izoláció igenis van "Margit néni" az M1 állandó - és kizárólagos - nézöje nem ismeri Mészárost, a letelepedési kötvényekröl van egy halvány sejtelme és hát Soros..Sehol (nyugat)Európában nem létezik egy ilyen horderejü, államosított média uralom. De a maradék ellenzéki média is inkább azzal foglalkozik, hogyan vergödik a parlamenti ellenzék. Ebböl még nem látszik, hogy jelentkezne, épülne egy alternatíva. Ergo, mit lát, hall a "homo normalo" ? Van a Fidesz meg a baloldal meg a Jobbik. Kész. Na ebböl válogasson a váltani akaró nagyérdemü....

2017.10.14. 16:22:20

@macitalp: de azt természetesen te, az épeszű ember fogod eldönteni, mi a baromság.

macitalp 2017.10.14. 18:22:12

Senkinek nem kell eldöntenie, mert a valóság és a tények nem emberfüggőek.

Bognár Attila · http://kulsohaz.blog.hu 2017.10.15. 12:21:38

Erre: "sajnos az ilyen függő viszonyból nagyon nehéz kilépni, különösen, ha valaki semmi segítséget nem kap. Sokkal könnyebb elhinni, hogy ha nem lenne a Fidesz, az egész ország tönkremenne, mint azt hogy van élet a Fidesz után is. Szebb és könnyebb élet."
a dilemmára (is) megoldást tudna adni, ha az egyéni kerületekből (pártoktól) FÜGGETLEN (a választóitól függő!) képviselőket szavaznánk be.
Ebben a konstrukcióban azzal lehetne nyugtatni a "Fidesztől függő" választókat, hogy (szinte) minden, általuk kedvelt intézkedés, "szerzett" JOG változatlanul megmaradhat "a Fidesz után is"(*) - csak az általuk gyakorolt mentalitás, arrogancia, jogtalanságok és korrupció nélkül :)
(vagyis ha ez így tetszik nekik, akkor tessenek ezekre a függetlenekre szavazni a Fidesz HELYETT! - is;))

(*) adott esetben következhetne '18-tól akár egy abszolút többség nélküli(!!!) - tehát jóval szerényebb ;) - Fidesz kormány is...

Gery87 2017.10.16. 01:29:31

- Az emberek nem hülyék, tudják hogy az ellenzékhez képest a Fidesz a kisebbik rossz....az ellenzékhez képest BÁRKI jobb, akkora balfaszok!!!!
- Az emberek hülyék, mert nem képesek valódi alternatívát felállítani, mindig csak passzívan a kisebbik rosszra szavaznak, ennyit tudnak....de panaszkodna. Szánalom.

Válassza ki mindenki azt amii neki tetszik......
süti beállítások módosítása